"Jó, ha az embernek magabiztos és választékos az idegennyelv-tudása."
Beszélgetés Csender Leventével, József Attila-díjas íróval, novellistával
EC: Felsőfokú délelőtti csoportjainkba jársz. Hétfőn Vanjahoz és csütörtökön Virághoz is. Mi a célod? Hisz már eleve folyékonyan beszélsz angolul.
CSL: Jó, ha az embernek magabiztos és választékos az idegennyelv-tudása. Nekem az angol a mumusom. Régen letettem egy középfokú nyelvvizsgát, de hiába tanultam, valahogy nem lett jobb az az évek során. Elkezdtem készülni egy felsőfokú nyelvvizsgára, de jött az élet, és abbahagytam, aztán megint megtörtént ugyanez. Most szeretném végigvinni, és eljutni egy olyan szintre, hogy ne legyen gond megszólalni bárhol, bármikor. Olaszul lényegesen könnyebb volt megtanulni, azt használom is néha, de most az angolomat szeretném fejleszteni. Sok időm most sincs az otthoni tanulásra, ezért is nagyon hasznos az a két délelőtt, amit hetente itt töltök a nyelviskolában. Jók a témák, jók a csoporttársak, jó, hogy a tanárok küldik online szótárban a szavakat, élvezetes az intenzív gyakorlás. Végre azt érzem, hogy a tanáraim is azt szeretnék, hogy én fejlődjek.
EC: Tudsz mondani egy példát erre? Konkrét órai témára, ami jó volt.
CSL: Nagyon tetszett nemrég, mikor Vanja óráján átsétáltunk a Ferenczy Múzeumba és egy művészettörténész, Szilágyi Zsófia Júlia, angol nyelvű tárlatvezetést tartott nekünk a 'The New Artists' Colony in Szentendre' című kiállításról. Autentikus, tömény és valós angolgyakorlás volt. Az épp egy rendhagyó óra volt, de Vanja és Virág összes óráját nagyon szeretem.
EC: Sokat írsz szülőföldedről, Erdélyről, novelláidat több nyelvre lefordították, többek közt angolra is.
CSL: Az egész családunk felkerekedett ’91-ben gazdasági okokból, és elindultunk Nyugat felé. Volt, aki továbbment, volt, aki visszaköltözött, és vagyunk mi, akik itt maradtak. Tavaly szeptemberig élt nagymamám, ő volt a stabil pont, akihez haza lehetett menni az ünnepekre. Jókat lehetett vele beszélgetni, bölcs asszony volt. A gyerekeim is szerették őt is, Erdélyt is. Sütöttek együtt kalácsot, kenyeret a kemencében, mentek a patakra rákászni, nagyokat kirándultunk, de ennek az életszakasznak vége. Ez volt az első karácsony nélküle. Mostantól már nem vár minket ott senki. Kérdés ilyenkor, hogy mi lesz a múlttal, visszahúz, vagy előre visz. Most már Ürömön élek tíz éve, itt telnek a napjaim, és itt van a jelenem. Írásaim is itt készülnek, itt jönnek a gondolatok. Igyekszem a napirendet tartani. Vannak jó szerkesztőim, akik mindig időre kihúzzák belőlem az írásokat. A Mandínernél például havi egy tárcám van, legutóbbi írásom itt olvasható.
EC: Tavaly jelent meg első mesekönyved: A különleges Meditittimó kalandjai, amely már a 3. kiadásnál tart.
CSL: A 11 éves autizmussal élő kisfiam ihlette a mesekönyvet, amely egy különleges kis hercegről és az ő családjáról szóló történtfolyam népmesei köntösbe öltöztetve. A királyi család hétköznapjairól, az őket körülvevő világról, a kis herceg szemszögéből, vajon ezt ő hogyan látja, amiben élnie kell, miközben az ő világa más, az ő világában mások a természetes különlegességek
Csender Levente, József Attila-díjas író, hat novelláskötet és egy mesekönyv szerzője. Egyre többször jár külföldi könyves eseményekre, nemzetközi könyvfesztiválokra, ahol interjúkat ad, és pódiumbeszélgetéseken vesz részt, ezért van szüksége az angolra, de munkájától függetlenül sem szeretné az angol tanulást abbahagyni.
